A Beavatás a magyar észjárásba az első magyar
nyelvrégészeti kötet.
A régész kiássa a tárgyakat, ill. azok töredékeit, a
nyelvrégészet leletei közszájon forognak, csak éppen
valamiért elkerülte figyelmünket bizonyos szavak és
kifejezések sokasága, egymáshoz való viszonya, a
szerkezetekben és egyéb nyelvi elemekben megőrződött
értemények, hitemlékek, szokások, észjárás,
világszemlélet – és így tovább. A nyelvrégész
megtisztítja a szavakat-szólásokat a megszokás
porától.
Néhány fejezetcím: A magyar észjárásról, Révül-e a
révész? Nyelv és zene, A magyar nyelv lelkéről,
Gondolás, továbbá Szótárak szóbeszédünk csodás
bőségéről.
Egyetlen példa a könyvben szereplő ezernyi lelet
közül. Kínai és mongol régészek számos hun sírban
találtak a csontváz alatt nyílhegyeket. A hunok
ivadékai, az ujgurok napjainkban is belelőnek a sírba
a tetem lebocsátása előtt, hogy a rossz szellemeket
elriasszák. Ugyanezt tették régen a székelyek is, mi
pedig máig azt mondjuk az elhunytra: lőttek neki.