A századelőn játszódó történet főhőse Elza, egy pesti középosztálybeli család eladósorban lévő leánya, aki a társadalmi elvárások ellen flörtökkel és merész olvasmányokkal lázadozik. Szertelen életében tolonganak az udvarlók és a kérők, őt azonban titkon hosszú évek óta az első szerelem tartja érzelmi fogságban. A regény feszültségét ennek a meghatározó érzelemnek a továbbélése biztosítja. A szerelmi házasság ideája – mint az emberi lélek romlatlansága – roppan össze a társadalmi konvenciók súlya alatt. Elza érdekházasságba kényszerül, megmentve ezzel a család és saját, kikezdett jó hírét. Az ara „hozománya" mindössze a remény, hogy megnyugvásra és boldogságra talál majd az őt rajongásig szerető férje oldalán, feledtetve ifjonti lángolását. Törvényszerűséget törvényszerűség ír fölül a regényben: hisz ahogy az első szerelmeknek nem házasság a sorsuk, úgy a kényszerházasságoké sem a töretlen hűség. Minden cselekményessége és párbeszédessége ellenére a történet egyetlen nagy, érzelmi monológ benyomását kelti az illúziók és illúzióvesztés, ártatlanság és csalás, önfeladás és érzelmi önmegvalósítás letisztult drámájában. A kisregény és a hozzá kapcsolt három novella a romlatlanság alaptételének és az életszerűség ellentételének ütköztetéséből a szerelem sokszínű szintézisét tárja az olvasó elé.